2020 tánccsoportunknak nem éppen a fellépések éve volt.
Látva a fellépéseink- programjaink változatos listáját, ez évben a környékbeli hagyományőrző rendezvények támogatásán kívül több nívós és színvonalas országos felkérést színesítettünk volna műsorunkkal, amik sajnos a pandémia miatt tavasz óta elmaradtak és az őszi alternatív időpontban sem valósulhattak meg.
Tavasszal, a Korona vírus első hulláma alatt is aktívak voltunk nem csak szűkebb táncos közösségünkkel, hanem az országban lévő, néptáncos szervezetekkel is online kapcsolatot tartottuk fenn.
Részt vettünk a „Járd a saját táncod” kihívás sorozatban, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség 30 éves jubileumi közösségi felhívásában és a „Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét Összetartozunk100folk 2019/2020” elnevezésű online kezdeményezéshez is csatlakoztunk.
Néptánc órákhoz készítettünk felvételeket, online feladatokat osztottunk meg utánpótlás és felnőtt tagjainkkal.
Előző évek minőségi munkájának köszönhetően váratlan, megtisztelő felkéréseknek tudtunk eleget tenni. Így szólistáink eljutottak augusztus 22-én a Duna Művészegyüttes által szervezett „Üzenet haza-Trianonra emlékezve” táncszínházi produkcióba, ahol a közös műsoron fellépett a Magyar Állami Népi Együttes is.
Szeptemberben csoportunk 4 párjával részt vettünk a Hagyományok Háza, a Magyar Állami Népi Együttes és a Jászság Népi Együttes által szervezett „Új Bokréták Fesztiválon” Jászberényben.
Azt még nem tudjuk, hogy mit hoz a november és a decemberi hónap, de a bécsi Nemzetközi Néptánc Fesztivál biztosan online módon szerveződik, a körmendi koreográfus verseny megrendezésének módja még kérdéses.
Amíg a helyzet engedi, próbáinkat megtartjuk, új koreográfiát tanulunk, zenekari felvételeket készítünk, és a pályázati lehetőségeknek köszönhetően fejlesztjük ruhatárunkat, és bővítjük működésünk további lehetőségeit.