Csoporttörténet

A soproni Testvériség Néptáncegyüttes 1963-ban alakult azzal a céllal, hogy Sopron és környékbeli falvainak német nemzetiségi „Hienz” kultúráját felgyűjtse és átörökítse az utókor számára. A csoport művészeti vezetője 25 évig Brieber István volt, az ö néptánc koreográfiáit a mai napig műsorra tűzi a táncegyüttes, így állítva emléket „Pityu Bácsi” életművének.

Az együttes, táncai által megismerteti a mostani és feltörekvő nemzedékkel a rég elfeledett német nemzetiségi hagyományokat, és a magyar nyelvterület néptánc dialektusait.

A csoport fontos szerepet tölt be régiónk táncéletében, Sopron város és a környékbeli falvak hagyományainak ápolásában aktív szerepet vállal, rendszeresen részt vesz országos és nemzetközi fesztiválokon.

1988-tól Csoltói József vette át az együttes művészeti vezetését, nagy gondot fordítva az utánpótlás nevelésre.

Óvodás kortól az ifjú korig oktatják a csoport tagjai a fiatalokat, majd a kinevelt nemzedék a felnőtt korosztály aktív táncosa lesz.

Kistestvéreinket” Baranyai Éva és Kadnár Béla oktatja Sopronban, – Csoltóiné Szalai Márta az Ágfalvi Napsugár Óvodában és férjével együtt az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskolában vezet gyermektánc csoportokat.

 

Az együttes számos elismeréssel büszkélkedhet, háromszor arany minősítést, koreográfiai díjakat és nívódíjat is kiérdemelt. A Sopron Kultúrájáért Emlékérmet 1998-ban adományozta városunk a tánccsoportnak.

Győr-Moson-Sopron Megyei Minősítő Versenyen 2010-ben ifjúsági és felnőtt csoportunk arany minősítést szerzett.

Fülöp Ferenc- díjas a Csoltói házaspár

A Muharay Elemér Népművészeti szövetség 2013. április 27-én rendezte meg Isaszegen a Fülöp Ferenc Hagyományőrző Szólótánc versenyt, ahol minden nevezőnek a saját tánchagyományát kellett bemutatni improvizatív, stílushű előadásmódban.
Csoltóiné Szalai Márta és Csoltói József, Sopron környéki német nemzetiségi táncokkal kápráztatta el a zsűrit, akik az alábbi szempontok szerint értékeltek: hagyományhű előadásmód, improvizációs készség, hiteles megjelenés (népviselet).
A Csoltói házaspárnak a szakmai zsűri a versenyen nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Fülöp Ferenc- Díjat adományozott.

Köszönjük a „400 +” zenekarnak a népzenei kíséretet!

Elért eredményükhöz szívből gratulálunk!

Fülöp Ferenc- díjas a Csoltói házaspár

Fotó: Kálmán Istvánné

Balról jobbra (fent): Baranyai Károly, Baranyai Mátyás, Baranyai Konrád, Mozsolits Péter

Középen: Csoltóiné Szalai Márta és Csoltói József

Elől: Kálmán István

Hagyományőrzésből kiválóA Testvériség Néptáncegyüttes 2013. április 13-án részt vett a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség által Kapuváron rendezett Országos Hagyományőrző Néptánc Minősítő Versenyen.

Csoltóiné Szalai Márta és Csoltói József: „Rézi néni emlékei” című koreográfiájával a csoport kiváló minősítést ért el, mellyel ízelítőt adtak egy adatközlő életének fordulatos eseményeiről, valamint Sopron és környékének „hienz” német nemzetiségi néptánc hagyományaiból.

Gratulálunk a Testvériség Néptáncegyüttes teljesítményéhez!

 

2013 „Sopronért Emlékérem” kitüntetést kapott a Testvériség Táncegyüttes

 

A soproni Testvériség Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes november 23-án ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Ezen jeles alkalomból, Sopron Megyei Jogú Város, a Testvériség Táncegyüttes fél évszázados munkájának elismeréséül, a Sopronért Emlékéremmel tüntette ki a jubiláló táncegyüttest, amit Abdai Géza alpolgármester nyújtott át Csoltói József művészeti vezetőnek.

A gálaesten felléptek a csoportalapító tagjai, – akik közül volt 78 éves táncos is színpadon. A leg fiatalabbak óvodás korúak a soproni Kistestvérek Gyermektánc Csoportból, a harmadik osztályos korosztálytól pedig az ágfalvi Patakugrók Táncegyüttes döngette meg a színpad deszkáit. Táncoltak a felnőttek között olyan egykori csoporttagok is, akik visszatértek a jubileum alkalmával, ők az alapító és az aktív tagokkal is színpadra léptek. Több mint száz táncos fellépő, és majdnem hétszáz néző telítette meg a GYIK Rendezvényházat ezen a szombat estén.

A jubileumi gálaműsor első félidejében a Farsang farkától újesztendőig az évszakok és a jeles napok táncaira, majd a második félidőben egy Sopron környéki „Hienz” lakodalomban mulathatott a közönség. Kiállítás is nyílt a Testvériség Táncegyüttes 5o éve összegyűjtött relikviáiból, valamint egy könyvet is kiadott a néptánccsoport, fél évszázados történetéről. (A kiállítás még egy hétig megtekinthető volt, a kiadvány és mellékletei a csoporttagoknál megvásárolható.) Mindezek után a Testvériség Bállal zárult a rendezvény, melyen a talpalávalót a Fate – rock zenekar szolgáltatta.

Külön szeretném megköszönni az ágfalvi Morgenröte Énekkarnak, hogy velünk együtt énekelve, mulatva, megteremtették a jó hangulatot a nézők körében is!

 

Köszönöm mindazoknak, akik felajánlásaikkal, anyagi támogatásukkal hozzájárultak jubileumi gálaestünk színvonalas megszervezéséhez és lebonyolításához!

 

  • Győr- Moson- Sopron Megyei Önkormányzat
  • Győr- Moson- Sopron Megyei Német Önkormányzat
  • Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat
  • Ágfalva Községi Önkormányzat
  • Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat
  • Sopron Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamara
  • Győr- Moson- Sopron Megyei Iparszövetség
  • Landesrat
  • GYSEV Zrt.
  • Rajka és Vidéke Takarék Szövetkezet
  • Bormarketing Műhely
  • Jandl Kálmán borász
  • Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő
  • Kopi Hungária ’98 Kft.
  • Soproni Hírsztár
  • Art-Copy Bt.
  • Pulzus TV. Sopron
  • GYIK Rendezvényház
Sopronért Emlékérem

Sopronért Emlékérem

 

Testvériség

Testvériség

Elkészült a Testvériség Néptáncegyüttes

50 éves fennállásának jubileumi kiadványa,

mely érdekes adatokkal szolgál az alakulás, 1963-tól napjainkig tartó legfontosabb eseményekről.

A kiadvány mellékletei:

  • Leg emlékezetesebb turnéink
  • Testvériség Táncegyüttes névsora 1963-tól
  • Újságcikk gyűjtemény

A kiadvány és mellékletei megrendelhetők címünkön és kapcsolattartóinknál.

 

Elkészült a Testvériség Néptáncegyüttes 50 éves fennállásának jubileumi kiadványa,

Elkészült a Testvériség Néptáncegyüttes
50 éves fennállásának jubileumi kiadványa,

50 éves jubileumi műsorunk már DVD és FULL HD minőségben is elérhető.

  •  
Testvériség Néptáncegyüttes - magyar nyelven Testvériség Néptáncegyüttes - auf deutsch Testvériség Néptáncegyüttes - in english
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
  • Testvériség Néptáncegyüttes
Testvériség Néptáncegyüttes - YouTube csatorna Testvériség Néptáncegyüttes - Facebook profil Testvériség Néptáncegyüttes - Iwiw klub Testvériség Néptáncegyüttes - RSS hírcsatorna Testvériség Néptáncegyüttes - Küldj üzenetet
  •