Hagyományőrzésből kiváló
Megyerikum lett a soproni Testvériség Néptáncegyüttes

Sopron város értéktárába 2016 áprilisában, majd ezt követően a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba is felvételt nyert a soproni Testvériség Néptáncegyüttes és az általa képviselt kulturális értékek.
Páratlan siker
A soproni Testvériség Néptáncegyüttes Brieber István Molnártáncával aratott páratlan sikert 2014. november 15-én, a Magyar Táncművészetért Alapítvány szervezésében megrendezett 60-70-es évek leg sikeresebb koreográfiáiból szerkesztett gálaműsoron a Budai Vigadóban.
Szudéta Németek müncheni konferenciája
A Soproni Testvériség Néptáncegyüttes szólistái Horváth Klaudia és Csoltói Gergely soproni és rábaközi táncokkal képviselte hazánkat 2014. 11. 07-én a Szudéta Németek müncheni konferenciáján, ahol a talpalávalót Vavrinecz András vezette Bekecs zenekar szolgáltatta.
Országos Hagyományőrző Néptánc Minősítő Verseny
A Testvériség Néptáncegyüttes 2013. április 13-án részt vett a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség által Kapuváron rendezett Országos Hagyományőrző Néptánc Minősítő Versenyen.
Csoltóiné Szalai Márta és Csoltói József: „Rézi néni emlékei” című koreográfiájával a csoport kiváló minősítést ért el, mellyel ízelítőt adtak egy adatközlő életének fordulatos eseményeiről, valamint Sopron és környékének „hienz” német nemzetiségi néptánc hagyományaiból.
Gratulálunk a Testvériség Néptáncegyüttes teljesítményéhez!